Öt elem tan
• A tűz táplálja a földet, hiszen amikor elégeti a tűz a fát, akkor abból hamu, azaz föld lesz.
• A föld táplálja a fémet, hiszen a földben, a földből lesz a fém.
• A fém táplálja a vizet, azaz a folyadékot, mert ha a fém halmaz állapotot vált, akkor folyékonnyá válik.
• A víz táplálja a fát, hiszen a fa felszívja a vizet, abból építi saját magát.
• A fa tálálja a tüzet, hiszen a fa ég el, és ebbõl lesz a tûz.
És itt a kör bezárult. De nézzünk, egy másik egymásra hatást.
• A tűz elem uralkodik a fémen, hiszen meg tudja olvasztani, és ezzel az alakjának, illetve a halmazállaptának, azaz egy lényeges tulajdonságának megváltoztatására kényszeríti.
• A fém elem uralkodik a fán, hiszen képes elvágni, és ezzel megölni azt.
• A fa elem uralkodik a földön, hiszen a gyökereivel belé hatol, és meg tudja kötni a földet. (Lásd pl. futó homok magyarországon.)
• A föld elem uralkodik a víz elemen, mert képes a vizet felszívni, azaz elnyelni.
• A víz elem uralkodik a tűz elemen, mert ki tudja oltani azt.
• A tűz korlátozza a vizet, hiszen ha elegendő van belõle, felforralhatja azt.
• A víz korlátozza a földet, mert eláztatja azt, sarat csinál belőle.
• A föld korlátozza a fát, mert ha nincs elég táplálék a földben, a fa elpusztul.
• A fa korlátozza a fémet, mert koptatja, és képes valamilyen szintig felvenni, és magába építeni.
• A fém korlátozza a tüzet, mert miközben melegszik, a tüzet hűti.
• A Fa elem, vagy állapot azokkal az aktív funkciókkal kapcsolatos, amelyek a növekedéssel függnek össze. (Máj és epehólyag.)
• A tűz elem, illetve állapot azt jelképezi, hogy az adott funkciók elérték a csúcspontjukat, és most leszálló ágba kezdenek. (Szív, szívburok, vékonybél, és hármas melegítő.)
• A fém azt jelenti, hogy az adott funkciók már leszálló ágban vannak, míg a víz azt jelképezi, hogy a funkciók már elmúltak, és újra növekedésre készek. (Tüdõ és vastagbél.)
• Az ötödik elem a föld, a középpont, azaz a semlegesség jelképe. (Gyomor és lép.)
|
Yang szervek és meridiánok
|
Yin szervek és meridiánok
|
|
• epehólyag
• vastagbél • gyomor • vékonybél • húgyhólyag • hármas melegítő |
• máj
• tüdő • lép • szív • vese • szívburok, vérerek |
|
Elem:
|
Yin/Yang:
|
Kínai név:
|
A Meridián neve:
|
Érzékszervek:
|
Szövetek:
|
|
Fa:
|
Yin
Yang
|
Zu yuen yin
Zu shao jang
|
Máj meridián
Epehólyag meridián
|
Szem
|
Inak, köröm
|
|
Fém:
|
Yin
Yang
|
Shou tai yin
Shou yang ming
|
Tüdő meridián
Vastagbél meridián
|
Orr
|
Bőr, testszõr
|
|
Föld:
|
Yin
Yang
|
Zu tai yin
Zu yan ming
|
Lép-hasnyálmirigy meridián
Gyomor meridián
|
Száj
|
Hús, izmok
|
|
Tûz (császári):
|
Yin
Yang
|
Shou saho yin
Shou tai yang
|
Szív meridián
Vékonybél meridián
|
Nyelv
|
Vérerek
|
|
Tûz (miniszteri):
|
Yin
Yang
|
Shou jue yin
Shou shao yang
|
Szívburok meridián
Hármas melegítő meridián
|
Nyelv
|
Vérerek
|
|
Víz:
|
Yin
Yang
|
Zu shao yin
Zu tai yang
|
Vese meridián
Hólyag meridián
|
Fül
|
Haj, csont
|
|
|
Fa
|
Tûz
|
Föld
|
Fém
|
Víz
|
|
Érzelem
|
Düh
|
Öröm
|
Töprengés, aggódás
|
Bánat
|
Félelem
|
|
Íz
|
Savanyú
|
Keserű
|
Édes
|
Csípős
|
Sós
|
|
Hang
|
Kiabálás
|
Nevetés
|
Éneklés
|
Zokogás
|
Nyögés
|
|
Szín
|
Zöld, kék
|
Vörös
|
Sárga
|
Fehér
|
Fekete
|
|
Szag
|
Savanykás
(korhadt fa) a májbeteg szaga |
Égett
|
Illatos, édeskés
|
Csípős, avas
pl. a TBC-s beteg szaga |
Rothadt
pl. a vese beteg szaga |
Ezt az alapelvet követi minden, a hagyományos kínai gyógyászatban alklamazott eljárás, legyen szó masszázsról, chi kung terápiáról, "gyógynövény" terápiáról, esetleg akupunktúráról, vagy akupresszúráról, stb.