Koródy Judit -asztrológia, álomfejtés
"Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll."
Richard Bach
Budapesten születtem az Oroszlán jegyében, aszcendensem Skorpió, Holdam a Rák jegyében áll.
Asztrológiai tanulmányaimat 1993-ban kezdtem Gonda István csoportjában, aki 4. évben asztrografológiát is tanított. 1997-től párhuzamosan két tanárhoz is jártam asztrológiát tanulni. Kalo Jenőhöz és Takács Tiborhoz. Okleveleimet 2000 és 2001-ben szereztem. Mindegyik tanáromnak rengeteget köszönhetek.
Vizsgáim után pár év tapasztalat szerzésnek el kellett telnie, míg saját csoportot indítottam. Tavaly előtt végeztek első tanítványaim, akiket 4 év alatt ismertettem meg az asztrológia rejtelmeivel. Úgy érzem, a tanítás igazán az én utam, ebben tudok kiteljesedni és nagy öröm látni a lelkesedést, a kíváncsiságot a tanítványok szemében. Az asztrológiához kezdetben elég a kíváncsiság, de aki komolyan szeretné megtanulni, szükség van kitartásra is. Sokan megijednek a felismeréstől amit a Radix (születési) horoszkóp mutat. Az asztrológiát többnek tartom, mint egy önismereti eszköz. Képességeink mellett életfeladatunkat is megmutatja.
Másik érdeklődési területem az álmok. 2001 óta 7 éven keresztül havi rendszerességgel álomfejtő klubot vezettem, amiből rengeteg tapasztalatot szereztem.
A Symbolon kártyával régóta foglalkozom, úgy érzem nagyon kiegészíti a horoszkóp elemzés során felmerülő kérdések megválaszolását.
Szeretek utazni, színházba járni, szeretem a filmeket, táncot.
Aki eljön hozzám horoszkóp elemzésre, jellemrajzán kívül az aktuális élethelyzetet kielemezve útmutatást kap a jövővel kapcsolatban.
Többen évente egyszer visszajönnek hozzám, általában születésnapjuk környékén egy Solar (éves) horoszkóp elemzésre.
Nagyon jó látni azokat az embereket körülöttem, akik tudatosan építik fel az életüket és minden problémában meglátják a "miért"-eket.
Többek között ezekre a miértekre kapja meg a választ, aki eljön hozzám személyesen.
Minden érdeklődőt szeretettel várok!