Gondolatok a változás, fejlődés és újjászületés folyamatáról - Szökendi Attila

Szia,

elgondolkoztam erről a triunvirátusról (változás, fejlődés és
újjászületés folyamatáról).

A 80-as évek közepén kerültem újra az egyházi gondolkodás
vonzáskörébe. Ahogy különböző kegyességi csoportokban megfordultam
egyre többet hangoztatott fogalomra lettem figyelmes, hogy lelkileg
újjá kell születni a gondolkodást meg kell újjítani stb. Sokan a
megtéréssel hozták egy fedél alá ezeket a fogalmakat, de hogy utána mi
lesz.? Ahogy telnek az évek...homályban maradt nekem.
A belső érzéseim azt súgták, hogy akik hirdetik és propagálják ezeket
a tanításokat azok is igen küzdenek ezekkel a fogalmi értékekkel.
Kétségeim is támadtak, hogy az új érték belátása és kontra lelki hűség
harcában, milyen belső küzdelem várható.

Kérdéseim ma a következők:

-Mi is kell a változáshoz?
-Mit kockáztatunk az új befogadásával?
-Mi adja ebben az ismeretlenben az erőt, stabilitást a végig vitelben?
-Tényleg olyan kockázatos ez a újjászületés és ennyi változással jár?

Az irodalom területéről hozok egy példát, és ki-ki gondolja tovább,
ha érdekli. A Modern Dekameron sorozat hátoldalán a XX . szi
novellákról irja Gyergyai Albert.

"....Mint minden műfaj, a novella is átalakul, s a klasszikus
mintaképpel talán csak a neve marad közös. Kölőibb lesz és
nyugtalanabb, változatosabb és megfoghatatlanabb, de amennyit veszít
kötöttségben, kerekségben, architekturában, ugyanannyit, nem: száz
annyit nyer színeiben, távlatban, muzsikában...
Egy mai novella-antológia egységgel nem dicsekedhet, de talán éppen
sokfélesége lesz egyik, nem egyetlen vonzereje. "

Mit is kockáztatunk a változásban erkölcsi szinten?

Hellinger a lelkiismeret határaiban így fogalmaz:

"Erkölcsösnek tehát sokan azt nevezik, ami családjukban szokásos, és
erkölcstelennek azt, ami családjukban nem szokás. A konkrét
tartalmakat azonban teljesen az egészében a rendszer határozza meg.
A legsajátosabb azonban az, hogy a jó lelkiismeretből kiindulva jogot
formálunk arra, hogy ártsunk, akik másmilyenek mint mi. Ha valaki a
lelkiismeretére hivatkozik, akkor ezt általában azért teszi, mert
ártani akar valaki másnak. Ha jó vagyok és jót akarok, nincs szükségem
arra, hogy a lelkiismeretemre hivatkozzam. Ez azért igen különös.
Épp ezért az igazi jó mindig a lelkiismeret határain kivül található,
és bátorságra van szükség, hogy kilépjünk a lelkiismeret területéről,
és valóban jót tehessünk. Az igazi pedig mindig az , ami sokakat
szolgál, és amit érvényesnek, jogosnak ismeri el sokféle csoport,
rendszer és vallás közötti külömbségeket.

Üdv: Attila

Családállítás