Tue

10

Nov

2009

A lelkifejlődésről elmélkedem - Szökendi Attila

Vitatható, hogy az életünk során, volt-e és van-e fejlődésünk lelki
értelemben, felnőtt korban?

Szerintem a lehetőség adott mindenki előtt és erről a sötét & világos
erdei folyamatról írok pár gondolatot.

 

Elnéztem a zsennyei kastélyban ódon környezetben a Szent Család
festményét az ebédlőben. Középen az anya alakja, pirosban, kezében a
kis gyerekkel és felé hajol a tekintetével is. A háttérből alig
észrevehető árnyalatokkal, benéz a valószinüsíthető apa figurája,
kicsit mellékesen és nehezen kivehető alakban.

A képen döntően egyed uralkodó az anyai energia hangsúlya. Talán ez a
tanítása, igazsága az élet továbbadásának folyamatában az anya a
gyermek életre hozatalában és nevelésében. Egy szakasz, mely nem tart
örökké sem, mert a gyermeket az érdeklődése az apai energiákkal
kirepíti a világba. Hisz a gyermek eredendően nem a szülök tulajdona,
hanem a létezése, Istené.

 

Ez a lélektani folyamat a mostani világunkban is igaz, különösen a jó
családokban. Nálunk is anya eldöntötte, hogy a gyerek evangélikus
legyen és katolikusok egyébként is többen vannak. Több helyen át is
térítik a férjüket az asszonyok az " igazibb" hitre. a férfiak a
kapcsolatért ezt az áldozatot is bevállalják. A másik vonal is igaz
lehet.
Persze mindennek ára van az isteni malmok lassan őrölnek, akár harmad
és negyed ízig. Több nemzedéken át, ezt a termést áttérést,
tiszteletet.

 

Előző levelemben próbáltam felvetni a változás és a lelki ismeret
küzdelmét. A világba kimenetel ( apai vonalát) a lelki ismeret családi
kötését ( anyai üzenetét). A fejlődés ára bizony sok esetben a
rosszlelkiismeret és magány érzésével eggyüttjár.
( Vajon ki kívánkozik ilyen helyzetbe, és ekkora árat fizetni a
változásért ? ) Idegenbe kerül a lélek és kiűzetését éli meg a családi
paradicsomból, mely felnevelte és az életét is neki köszönheti.
A fejlődés lélektanban a kamaszkor nagy feladata ez a folyamat a
elszakadástól. Sikere a belső elő készültségtől függ a családi erő
viszonyok belső képétől.
Ha gyenge a férfi energia családi pólusa, ereje: nem tudja a fiatal
felnőtt átlépni a család lelki határait. A fészek hagyás elmarad és
minden az ismétlődés szintjén zajlik tovább. Ami a mag családban
történt, meg nem élt vonalon, lelki és szellemi szinten.
Ilyenkor a ( fejlődés) folyamatába kudarc is kodólódik, hogy nincs
egyensúlyban a külső és belső erőviszonyok.
Gyakran hallani olyan elméleteket, hogy rossz világba, időbe
született, csúnya a mostani stb. Nekem az a kérdésem, hogy az apával
való kapcsolat, milyen lehet, mert ezen az ablakon nézünk ki a
világba.
Az férfi energia kudarcát a lányok is előszeretettel bevállalják és
férjükön és élettársukon verik le ennek a dühét, kiegyenlítés képűen.
Némelyik ezen is túl megy, hogy gyerek kell, de férj nem. A mindenkori
kitagadottak vonzóak a gyermek léleknek és utánozzák őket, sorsukat
tovább viszik.

 

Érthetetlen ?, hogy alkoholista apa lánya, vonzza az alkoholista férj
jelölteket. Ha elválik az anya a problémás apától és azon imádkozik,
hogy gyereke ne legyen olyan mint a volt férj. A felszínen megfelel a
gyerek az anyai elvárásnak, de lelkileg hűséges marad az apjához is.
Ha fel akar nőni egy kisfiú pl, olyan lesz részben, mint az apja. Ez a
folyamat energia forrása a tiszteletben akumlálódik és független az
apa mindenkori viselkedésétől. Ha elutasítja a problémás apát, akkor
örök kiskorúságot vesz magára. Partner kapcsolataiban a nőkből: anyát
csinál lelkileg, tudattalanul is, amit a nők az esetek többségében
megvetéssel díjaznak. ( adok, kapok egyensúlya)

 

Az egészség és a fejlődés több részből tevődik össze, de legalább
kettőből mindenképpen. Aki nem hiszi járjon utána.

 

Attila

 

Családállítás

 

 

 

 

Trackback URL for this article


Trackbacks / Pingbacks 0

Write a comment

Comments: 0

  • loading