Fri

26

Jun

2009

Az én életem egyetlen napból áll - Jánosi Valéria


Csernus doktor A nő után új könyvet írt. Ki nevel a végén? - kérdezi az új kötet címe. A tekintélyét vesztett szülő, a presztízsét vesztett tanár vagy a nem túl etikus média? Erről és még sok minden másról beszélgettünk.

Azokat, akik olvasták Csernus doktor korábbi műveit, nem éri nagy meglepetés. A szerző továbbra is a hitelességet, őszinteséget, következetességet tartja a nevelés - és egyáltalán a harmonikus élet - kritériumának. A kötet újdonsága, hogy Csernus doktornak ezúttal társszerzői is akadtak.
- Ha egyedül írtam volna, az csak az én véleményemet tükrözné - magyarázza. - Arra gondoltam, jó volna, ha olyanok értelmeznék a gondolataimat, akik érintettek a témában. Egyikük egy szülő, akinek a gyereke drogozott, ám az anyuka elkezdett változtatni a gondolkodásán, életén. Kerestem egy tanárt is, aki korábban a nyolcadik kerületben tanított, és találtam egy tizennyolc éves lányt, akinek vannak tapasztalatai arról, hogyan nő fel az ember pokoli házasságban vergődő szülők között. Elkezdtem vezetni egy gondolatot, és amikor eljutottam valameddig, elküldtem nekik, ők pedig úgy kommentálták, ahogy akarták. Az ő szövegeikhez egyáltalán nem nyúltam. Elsősorban az foglalkoztatott, hogy miért nincs felnőtt minta a gyerekek előtt, és ez hol, miért tűnik el.
- Attól, hogy valaki elolvassa ezt a könyvet, még nem fog megváltozni, legföljebb rányílik a szeme bizonyos dolgokra.
- Így van. Csakhogy amíg egy konfliktus vagy probléma nincs kristálytisztán megfogalmazva, addig nem lehet rajta változtatni. Amíg egy szülő nem vizsgálja meg, hogy milyen is ő valójában, van-e tekintélye a családban, lehet-e a gyereke számára példakép szülőként, nőként, addig nem lehet elindulni. Ezt a könyvet azért írtam, hogy ez a folyamat tisztázható legyen.
- A tisztázáshoz tehát az kell, hogy a szülő nézzen magában. Ezek szerint nem a tünetet produkáló gyereket kell kezelni...
- Amikor a szülők elhozzák hozzám a problémás kölyköt, hogy csináljak vele valamit, akkor elfelejtik, hogy a gyerek tünetei csak a családban megjelenő konfliktusok jelzései. Ha a kölyök fél a biztonság elvesztésétől, akkor erőszakos módszerekhez nyúl, hogy a saját és a családja belső békéjét visszaállítsa. Általában azért jön el hozzám, hogy megfeleljen a szüleinek. Ilyenkor a gyereket tíz perc után kirúgom, a szülővel kezdek el foglalkozni, és rávezetem, hogy miért vár el a csemetéjétől olyat, amit ő maga sem tud megcsinálni. Elmagyarázom neki, hogyan és miért veszítette el a tekintélyét, és felajánlom, hogy sokkal hatékonyabb konfliktuskezelési metódusokat tanulhat egy olyan szülőcsoportban, ahol a résztvevők szintén átélték ezeket a problémákat, de változtattak rajta.
- Mennyi ideig tart, amíg a változás végbemegy?
- Egyéni érzékenység kérdése. Minél tovább hárítja a felelősséget, annál tovább. Utána már csak attól függ, hogy a felismeréseit milyen hamar tudja átültetni a gyakorlatba. Ez a könyv tükröt tart. Sokszor szándékosan fogalmazok erősen, hogy a másik minél kevésbé felejtse el a mondandómat. Ahhoz, hogy valaki eljusson odáig, hogy segítséget kér, be kell ismernie, hogy egyedül nem boldogul.
- A könyvben felsorol jó néhány olyan önző szempontot, amiért a nők többsége gyereket vállal. Ön mikor szeretne szülővé válni?
- Amikor jól érzem magam egyedül. Ha jól megvagyok magammal, az kihat arra, hogy milyen emberekkel találkozom a párkeresés során, és kihat a párkapcsolatra is. De keserves, kőkemény munka, idáig eljutni. Fontos, hogy felismerjem, melyek azok a jellemvonásaim, amelyek ártanak nekem, és amelyek következtében felhalmozódnak a kudarcaim. Ami miatt aztán az önbizalmam csökken, romlik a hangulatom. Ha elkezdek változtatni ezeken a jellemvonásokon, akkor megváltozik a sikerek és kudarcok aránya, és megfordul a folyamat, és az energiám jelentős része nem arra megy el, hogy a démonaimmal küzdök. Mert démonok vannak, de bezárva, és vigyázok rájuk. Így az energia jelentős része felszabadul, és jelen leszek minden pillanatban. Mit gondol, maga hány napig fog még élni?
Mondok valami számot reménykedve, mire kinevet.
- Akkor maga Isten, ha így a jövőbe lát. Az én életem egyetlen napból áll, és ez a mai nap. Ha ezt nem élem meg jól, akkor mire való az egész? Elkezdhetem tervezni a jövőmet, de ma ez csak vágy. Realitássá akkor változik, ha a mai napomat jól töltöm. A tegnapból pedig levonhatom a tanulságokat, de többet nem tehetek, mert elmúlt. Rágódhatok rajta, de minek?
- Ha két ilyen „jól megvagyok magam is" ember találkozik, óhatatlanok a koccanások.
- A koccanás és alkalmazkodás két külön dolog. Egy párkapcsolatban elkerülhetetlen az alkalmazkodás, de ennek kölcsönösnek kell lennie. Aki a megalkuvást választja, az el fogja veszíteni a kezdeti presztízsét. Csak az az ember kap tiszteletet, aki önmagát tiszteli! A többi csak fut a tisztelet után.
Ajánlgatom neki, hogy átküldöm az elkészült interjút. Legyint. Azt mondja, az már az én felelősségem, hogy mit írok meg ebből. De ha olyat adok a szájába, amit nem mondott, akkor sem nekem, sem a lapomnak nem ad többé interjút. Először meglep a bizalma, aztán megcsap ennek a felelőssége. Sikerült meglepnie. Pedig résen voltam, éberen figyeltem az egész beszélgetés alatt, hogy mikor jön az újságíró keresztre feszítése. Nem jött. Néha jókat röhögtünk, volt ebben némi cinkos összekacsintás is. Azt éreztem, hogy amiről ír, az nem csak üres duma. Csinálja, éli, büszke rá.

Névjegy:
Született: 1966.március 2-án született a vajdasági Verbászon
Pályaíve: gyerekkorában pap akart lenni, később nőgyógyász a szülészet miatt, végül pszichiáter lett. Évekig foglalkozott drogosokkal, a Viasat 3 televíziós csatornán tűnt fel Bevállalja? Című műsorával. Jelenleg egy magánklinikán és egy állami szakrendelő-intézetben dolgozik.
Könyvei: Titkok, elhallgatás, őszinteség
Bevállalja?
Bevállalom!
Drogma
A nő
Csernus doktor tíz szabályának egyike: Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak a sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

Jánosi Valéria

Life couch

Női önérvényesítő tréning

 

További cikkek - http://szemelyescoach.hu/cikkeim.html

 

 

 

 

Trackback URL for this article


Trackbacks / Pingbacks 0

Write a comment

0 Comments

  • loading