Mon
26
Jan
2009
MIKROHULLÁM VAGY TISZTÍTOTT VÍZ?
Mostanság sok vita van azzal kapcsolatban, hogy a mikrohullámú sütő káros vagy sem, és hogy valóban "csak" melegíti-e az ételt, amit beleteszünk.
MIKROHULLÁM VAGY TISZTÍTOTT VÍZ?
"Itt egy tudományosan is elfogadható kísérlet, melyet az unokám végzett el 2006-ban. Ennek során egy víztisztítón átszűrt vizet két részre osztott. Az egyik részt lábasban, tűzhelyen felforralta. A másik részt mikrohullámű sütőben forralta fel. Miután lehűlt mindkettő, két azonos növény locsolására kezdte el használni, hogy megfigyelje, lesz-e bármilyen különbség a palánták növekedésében, ha az egyiket csak a hagyományos módon forralt vízzel, a másikat pedig a mikrózott vízzel locsolja. Úgy gondolta, hogy a mikrohullám megváltoztathatja a víz energiáját vagy struktúráját. De még ő maga is megdöbbent a kísérlet eredménye láttán, és azon, hogy mennyire igaza volt." (A képeken a feliratok angol nyelven vannak, ezért ezeket alább lefordítottuk. *szerk.)
1. Egy hetes "palánták" - ugyan mindkét palánta életben van, a mikrózott vízzel locsolt hervadt és beteges, míg a sima tisztított vizes élénk és egészséges.
2. 5. nap - mikrózott víz - tisztított víz
3. 7. nap - mikrózott víz - tisztított víz
4. 9. nap - mikrózott víz - tisztított víz
Sok dolog van a világon, amiről csak később derül ki, hogy egyáltalán nem, vagy nem úgy kellett volna használni. Ezért fontos, hogy legalább a figyelmet felhívjuk arra, hogy a mikró megöli az ételben az életet.
Sajnos a mai világban a fogyasztás és az üzlet sokszor előbbre való érdek, mint az egészség. Ezért sokszor az utolsó pillanatig nem derül ki, hogy egy termék vagy szolgáltatás káros az egészségre. A saját felelősségünk is, hogy tájékozódjunk. Ehhez szerettünk volna hozzájárulni.
Arany Buddha Alternatív Egészségközpont - 1093 Budapest IX.ker. Lónyay u. 36. - 06/70/2009902 - info@aranybuddha.hu


