Deepak Chopra: Kvantumgyógyítás

    II. RÉSZ: AZ ÜDVÖSSÉG TESTE 
   10. A risik világában 
   11. A betegségek születése 
   12. „Amit látsz, azzá válsz” 
   13. Az üdvösség teste 
   14. A háború vége 

   
   Részlet a könyvből:
   1.
   A csodát követően
   
   Orvosi pályafutásom során többször is részem volt abban a kiváltságban, hogy úgynevezett „csodálatos gyógyulások” tanúja lehessek. A legutóbbi ilyen eset az elmúlt évben vette kezdetét, amikor Boston melletti rendelőmben felkeresett egy harminckét éves indiai asszony. Csendben ült velem kék selyemszárijában, és hogy megőrizze a nyugalmát, az ölében pihentette szorosan összekulcsolt kezeit. Chitrának hívják, mondta, és a férjével, Ramannal együtt egy kis vegyeskereskedést üzemeltetnek New York Cityben. 
   Chitra néhány hónappal korábban felfedezett a bal mellében egy apró, tapintásra érzékeny kis csomót. Hogy eltávolítassa, műtétnek vetette alá magát, ám sajnos kiderült, hogy rosszindulatú daganatról van szó. A további vizsgálatok során pedig az is megállapítást nyert, hogy a rák már Chitra tüdejét is megtámadta. 
   Chitra orvosa a bal mell és az azt körülvevő szövetek nagy részének eltávolítása után elvégezte az első sugárkezelést, majd sugárkezelést és intenzív kemoterápiát írt elő számára – a mellrák esetén ez a bevett eljárás, és sok ember köszönheti az életét ennek a kezelési formának. A tüdőrák gyógyítása azonban sokkal nehezebb, és mindenki számára nyilvánvaló volt, milyen bizonytalan helyzetben van Chitra. 
   Amikor megvizsgáltam az asszonyt, észrevettem, mennyire szorong, ám amikor meg akartam nyugtatni, az alábbi, megindító kijelentéssel lepett meg: 
   - Magam miatt nem is aggódom, de tudom, hogy a férjem nagyon magányos lenne nélkülem. Néha úgy teszek, mintha aludnék, de csak virrasztok mellette egész éjszaka, és azon gondolkodom, vajon mi lesz vele, ha meghalok. Tudom, hogy Raman szeret engem, de azt is tudom, hogy miután meghalok, mindenféle amerikai lányokkal fog majd találkozgatni. És képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy… – itt szünetet tartott, és tisztán láttam a szemébe kiülő szenvedést. – Tudom, hogy nem lenne szabad ilyeneket mondanom, de azt hiszem, maga megért engem. 
   Az ember soha nem képes hozzászokni a rák okozta végtelen szomorúsághoz, de most még a szokásosnál is erősebb sajnálat öntött el, mert tudtam, hogy Chitra valójában az idő ellen küzd. Az adott pillanatban még egészségesnek tűnt. Még a rokonai elől is sikerült eltitkolnia a betegségét, mivel rettegett a gondolattól, hogy ha tudomást szereznek róla, folyton azt figyelik majd, mennyi ideje lehet még hátra. Mindketten tudtuk, hogy nehéz hónapok várnak rá. 
   Senki sem állíthatja, hogy ismeri a mellrák gyógymódját, és Chitra már mindent megkapott, amit csak a hagyományos kezelési módok nyújtani tudtak számára. Mivel a betegsége már áttétes volt, a statisztikák szerint a legintenzívebb, még biztonságosnak számító kemoterápia mellett is csak nem egészen tíz százalék esélye volt arra, hogy túlélje az elkövetkező öt évet, ezért arra kértem, hogy kezdjen bele egy új, az ájurvédikus módszerek által előírt gyógykezelésbe. 
   Hozzám hasonlóan Chitra is Indiában nőtt fel, ám szinte fogalma nem volt arról, mi is az az ájurvéda. Gondolom, a nagyszülei nemzedéke volt az utolsó generáció, amely még hitt ebben a gyógymódban; manapság minden nagyvárosban élő, haladó gondolkodású indiai inkább a nyugati orvostudományt választja – már ha anyagilag megengedheti magának. Hogy megértessem Chitrával, miért akarom, hogy „hátat fordítson” a haladásnak, elmondtam neki, hogy a rák nem pusztán fizikai, hanem holisztikus betegség. Az egész teste tudta, hogy Chitra rákos, és a test minden része szenvedett is ettől a kórtól, bár míg a tüdejéből vett szövetmintában kimutathatók voltak a rosszindulatú sejtek, addig például a májából vett szövetminták negatív eredményt mutattak volna. Ám a máján ugyanaz a vér áramlott keresztül, mint a tüdején, következésképpen ez a szerv is érzékelte a betegségnek a tüdőből érkező jeleit, és ez kihatással volt a működésére. 
   Hasonlóképpen, ha fájdalmat érzett a mellkasában, vagy le kellett ülnie, mert légszomj tört rá, ezek az agyából kiinduló és oda visszaérkező jelek az egész testén végigszáguldottak. Agya pedig érzékelte a fájdalmat, így reagálnia is kellett rá. Chitra állandó fáradtsága, depressziója és szorongása fizikai következményekkel járó agyi reakciók voltak, így hát hiba lett volna azt gondolni, hogy pusztán egy elszigetelt, megsemmisítendő daganattal állunk szemben. Chitra egy holisztikus betegségben szenvedett, így hát holisztikus gyógymódra is volt szüksége. 
   Az „ortodox” orvosokat gyakorta megbotránkoztató holisztikus kifejezés egyszerűen egy, a testet és az elmét egyaránt magában foglaló megközelítést jelent. Hiszek abban, hogy az ájurvéda bármely egyéb gyógymódnál holisztikusabb, még ha ez első pillantásra talán nem is teljesen nyilvánvaló. Valójában számos, nagy publicitásnak örvendő, a test és az elme együttes kezelését célzó módszer – például a hipnózis vagy az úgynevezett biofeedback – sokkal felületesebb az ájurvédánál. Ha Chitra otthon, Bombayben betegedett volna meg, a nagyanyja különleges ételeket készített volna számára, barna papírzacskókban gyógynövényeket hozott volna neki egy ájurvédikus gyógyszertárból, és ragaszkodott volna ahhoz, hogy az unokája ágyban maradjon. Különböző hashajtókat adott volna be neki, és masszázsolajokkal dörzsölte volna be a testét, hogy megtisztítsa azt a rák által kiváltott méreganyagoktól. Ha a családban élt volna valamilyen spirituális hagyomány, Chitra meditálni is kezdett volna. Lényegében én ugyanezen kezelést kívántam alkalmazni, néhány kiegészítéssel. Mindezidáig semmiféle tudományos magyarázattal nem tudunk szolgálni arra nézvést, miért kellene e kezelésnek hatnia – attól eltekintve, hogy a tapasztalat ezt igazolja. Az ájurvéda valamilyen mélyen természetes dologra bukkant rá. Az ájurvédikus tudás nem a technológián, hanem a bölcsességen alapul, és ezt a bölcsességet én az emberi szervezetről alkotott, évszázadok során felhalmozódott megértéséként határoznám meg. 
   - Szeretném, ha egy-két hétre befeküdne egy speciális, Boston melletti klinikára – mondtam Chitrának. 
   – Lehet, hogy roppant szokatlannak talál majd néhány dolgot, ami ott történik. Ön ahhoz szokott hozzá, hogy a kórházak légzőkészülékekkel és infúziós állványokkal telezsúfolt épületek, ahol az ember vérátömlesztést és sugárkezelést kap. E szerint a mérce szerint mi semmit sem teszünk majd Önért ezen a klinikán; alapvetően csak azt szeretnénk, ha a teste eljutna a pihenés egy mély állapotába. 
   Chitra bizakodó ember volt, így hát beleegyezett a dologba – bár ebben részben persze az is közrejátszott, hogy nem nagyon volt más választása. A modern orvostudomány megtett érte mindent, amit csak a rák ellen intézett fizikai támadás eszközeivel megtehetett. Az efféle támadás kezdeti előnye abban rejlik, hogy a páciens bízik abban, hogy a kezelés a lehető leghamarabb megsemmisíti a daganatot. Hatalmas hátrányt jelent azonban, hogy a test egy része ellen intézett támadás során az egész test károsodik. A kemoterápia esetében fennáll az a nagyon is valós veszély, hogy az immunrendszer annyira legyengül, hogy mintegy utat enged a későbbiekben kifejlődő, további daganatok számára. Mindazonáltal a kezeletlen emlőrákot halálos betegségnek tartják, és a modern orvostudomány műtéti beavatkozással rövidtávon valóban képes hatékonyan kezelni azt. Mivel nézeteinket áthatja a félelem, az emberek szívesebben vállalják a kezelés, mint a betegség kockázatát.
   
2990 Ft, 352 oldal Édesvíz Kiadó 2005.

www.terasz.hu